Tachyon termékek fejlesztői

Tachyon termékek fejlesztői

 

Az Advanced Tachyon Technologies vállalat alapítója és igazgatója

Professzor David Wagner 

Tudós, természettudós, feltaláló, spirituális vezető, tisztánlátó, energiagyógyász, esszénus tanító

 

David 30 évvel ezelőtt egy látomás hatására megértette hogyan használható fel az Univerzum energiája szinte bármire. A felfedezését „Tachyonizációnak” nevezte el.

Első spirituális élménye 7 éves korában érte, amikor megszólalt a belső hangja, elkezdte hallani az emberek gondolatait és látni az energiák áramlását a természetben. A számítógépiparban kezdte pályafutását az infravörös technológiával működő diagnosztikai berendezések területén, aminek gyorsan a specialistájává vált. Feladata volt megoldásokat találni és fejleszteni a műholdas kommunikációban.

Sok évvel ezelőtt David a munkahelyén egy borzalmas balesetet élt át, egy iratszekrény borult a testére. Ennek következtében három csigolyája megsérült, lebénult,a karjait is alig tudta mozgatni és szörnyű fájdalmakat élt át. Az orvostudomány kizárta a felépülésének a lehetőségét. Minden akkoriban fellelhető természetes gyógymódot is kipróbált, de hiába. Ekkor kezdett el meditálni és töprengeni. Akkor volt egy látomása arról, hogy hogyan használhatóak fel a Tachyonok, vagyis a szubatomi részecskék, amiből az Univerzum „felépül”.

David a Tachyonizáló gép megépíttetése után először 6db kristálylemezt töltött fel Tachyon energiával. Ezeket a testére helyezte és 6 hónap elteltével csodával határos módon teljesen felépült!

David spirituális és tudományos küldetésének tekinti, hogy felhívja a Világ figyelmét az alternatív energiafelhasználás és energiagyógyászat fontosságára.

 

 

 

„A Földön nincsen energiaválság, a válságot a tudatlanság okozza!”

Professzor David Wagner

 

     Az ADVANCED TACHYON TECHNOLOGIES 

az egyetlen cég ami világszabadalommal rendelkezik arról,hogy a termékei képesek befogni az Univerzum energiáját.

Szabadalmi szám : US 7760357

 

 

A Tachyon kutatás és elméleti fejlesztés szakembere

Professzor Gabriel Cousens 

 

 

  • Holisztikus orvos

(Az alternatív gyógyítási irányzatok kifejezése. A holisztikus gyógyítás során az orvos arra törekszik,hogy a beteget ne csak a tünetei vagy a szerveinek állapota alapján gyógyítsa,hanem a páciens általános fizikai és pszichés állapotát,környezetét,az orvossal való együttműködésének problémáit is fel kívánja tárni. A holisztikus szemléletet számos tudományosan elfogadott pszichoterápia is alkalmazza.)

 

  • Homeopata orvos

(A homeopaták (a homeopátia képzett szakemberei) a szervezet harmonizálásával próbálják leküzdeni a betegségeket. A homeopátiás szer feladata az öngyógyító folyamatok beindítása,segítése. A homeopátia holisztikus gyógymód,szándéka szerint nemcsak a betegséget,hanem az egész embert gyógyítja. Hasonló a hasonlót gyógyítja elv alapján a gyógyulás azáltal következik be, hogy a homeopátiás szer egy műbetegséget produkál a szervezetben: magas hígítása miatt csak a betegség információját szolgáltatja, s erre a szervezet válasza a gyógyulási reakció.)

 

  • Ájurvédikus orvos

(Az Ájurvéda jelentése „az élet tudománya” vagy „a hosszú élet gyakorlata”. India több mint ötezer éves hagyományos,természetes orvostudományi rendszere,amelyet látnokok és szent emberek (ríszik) hoztak létre. Természettudósokkal együtt,megfigyelésekkel,kísérletekkel és meditációval fejlesztették évezredeken keresztül. Egyfajta alternatív gyógyászatnak tekinthető. Az Ájurvéda elsősorban a betegségmegelőzést hangsúlyozza,a szervezetet fiatalító eljárásokat illetve a test élettartamának meghosszabbítását. Művelői úgy tartják, hogy a napi rendszerességgel végzett Ájurvéda-gyakorlatok nemcsak a betegségek megelőzését szolgálják, hanem segítenek megérteni önmagunkat,a körülöttünk levő világot. Gyakorlása harmóniát és egyensúlyt alakít ki környezetünkkel. Az Ájurvéda egyfajta integrált megközelítését nyújtja a megbetegedések megelőzésének és kezelésének az életmód megváltoztatásával és természetes gyógymódok kialakításával. Filozófiája azon alapul, hogy az elme és a test nemcsak befolyásolják egymást,hanem megbonthatatlan egységet alkotnak. A fizikai világot az öt érzéken keresztül észleljük. Az Ájurvédát az öt alapvető elem metafizikájára alapozzák, amelyek az emberi testet beleértve a világegyetemet alkotják. Ezek: a föld,víz,tűz,levegő és az éter.)

 

  • Pszichiáter

(A pszichiáter (Magyarországon) valamely egyetem általános orvostudományi karán végzett szakember. A pszichológus ezzel szemben bölcsészettudományi karon szerzi meg tudását. A pszichiáterek a képzés során megkapják az emberi szervezet felépítésére és működésére vonatkozó ismereteket,míg a pszichológusok csak bevezető kurzusokat kapnak anatómiából és élettanból. A pszichiáterek rendelkeznek azokkal a nélkülözhetetlen orvosi alapismeretekkel  amik a gyógyszerek felelősségteljes felírását teszik lehetővé.)

 

  • Családterapeuta

(A családterápia és párterápia a pszichoterápia egyik ága,amely családokkal és intim kapcsolatban lévő párokkal foglalkozik a hasznos változásért és fejlődésért. A családtagok közötti interakciók rendszerét és ezek változását tartja szemmel,és segíthet az egyénnek ezekkel a helyzetekkel hatékonyabban megbirkózni. A családi kapcsolatokat mint a lelki egészség egyik fontos elemét hangsúlyozza.)

 

  • Reiki Mester

(A Reiki módszere az intelligens isteni energia közvetítésén alapul. Eredete Tibetbe vezethető vissza és egy japán szerzetes fedezte fel újra a XIX. században. Az elv szerint a csatornázott univerzális energia segítségével a reiki mester feloldja a testben lévő káros toxinokat,a különféle energetikai blokkokat,ezzel támogatva a szervezet öngyógyító,valamint regeneráló rendszerét.)

 

  • Vezető Esszénus tanító

(Az ókori szerző,Josephus Flavius részletesen beszámol a „rendkívül különös és semmihez sem hasonlítható” közösségről,életmódjukról,szokásaikról,szabályaikról. Szokásaik tekintetében feltűnő az azonosság Jézus tanaival. Úgy tanították,hogy a túlzások és a mértéktelenség a testnek és léleknek egyaránt kárára van. Rendkívül nagy súlyt helyeztek az egészséges,mértékletes életre. Csak annyit ettek és ittak amennyi feltétlenül szükséges volt. Előszeretettel viseltek fehér ruhákat. Minden szerencsétlenséget nyugodtan tűrtek,a fájdalmakat nagy lelkierővel legyőzték. Sosem könyörögtek hóhéraiknak,hanem bátran haltak meg,abban a meggyőződésben,hogy a test elenyészik,a  lélek viszont halhatatlan. A nép közül sokan szenteket láttak bennük és zarándokoltak hozzájuk,hogy betegségükből meggyógyuljanak.)

 

  • Hittudományi doktor

(A teológia,magyarosan hittudomány a vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításának rendszeres és a teljes hitrendszert felölelő vizsgálata. A teológus módszerei a logika és a filozófia gondolkodási szabályai. A tapasztalati tudományoktól annyiban különbözik, hogy azok a tapasztalati ellenőrzést alapvetőnek tartják, és az alaphipotéziseket sokszor elvetik, így e tudományok folyamatos fejlődésen mennek keresztül, ami az elméletek változását is jelenti. Ugyanez jóval kevésbé jellemző a teológiára, ahol az alapelméletek megváltozására kevés példát látunk.és a tapasztalati ellenőrzés is jóval kevésbé jellemző.)

 

  • Élő étel táplálkozástudós

(Élő ételnek nevezzük a nyers, egészséges, kezeletlen, hőkezelésen max. 40fokig átesett, természetes élettani tulajdonságait megtartó ételt. A nyerskonyha művészetnek technológiai szempontból alapvetően egy szabálya van: mindent a maga természetes formájában, mindenféle feldolgozás nélkül alkalmaz. Tekintettel arra, hogy a hőkezelés is durva beavatkozás a sejtek működésébe,akár főzzük,akár fagyasztjuk az élelmiszereket, a sejtszerkezet szétroncsolódik,az életfolyamatok leállnak,az enzimek lebomlanak. Ezért a nyers konyhában az élelmiszerek hőmérséklete 4 és 40 Celsius fok közötti.)

 

Természetgyógyász

(A természetgyógyászat az ember természetes öngyógyító képességének segítésével és a természetben megtalálható anyagok gyógyító hatásaival,alkalmazásával foglalkozó irányzatok összefoglaló neve. Ide sorolhatók a szervezet öngyógyító folyamatait segítő módszerek és eszközök legtöbbje is.)

 

  • Akupunktőr

(Az akupunktúra hagyományos kínai gyógymód. Alkalmazása során a test bizonyos pontjait tűvel ingerlik. A kezelés célja,hogy megszüntesse a test energiaeloszlásának zavarait ezzel beindítva a természetes öngyógyító folyamatokat.)

 

Professzor Gabriel Cousens a Tachyon kutatásban és elméleti fejlesztésben 1990 óta vesz részt. Lelki segítő, aki egyesíti a spirituális tudatosságot a tudományos alapú táplálkozással a test-lélek-szellem hármasság harmóniájának fenntartása érdekében.

 

Továbbá nemzetközileg elismert spirituális tanító, író és előadó, kutatóorvos, békejogi aktivista.

 

Tudományos cikkeket publikált többek között a következő területeken :

- Biokémia

- Pszichofarmakológia

- Iskola egészségügy

- Ortomolekuláris pszichiátria

 

 

Alapítója és igazgatója az Élet Fája Fiatalító Központnak ami egy kertközpontú,holisztikus nézeteket valló spirituális iskola (USA,Arizona állam,Patagonia).

 

A következő könyvek szerzője :

 A spirituális táplálkozás és a szivárvány diéta, Hétszeres béke, Tudatos táplálkozás, Szabadulás a depresszióból : az örömközpontok aktiválása, Lelki táplálkozás