Enneagram teszt

Enneagram teszt

 

Fontos tudni, hogy az Enneagram személyiségtipológiájában 9 különböző tudati szintet különböztetünk meg a 9 típuson belül. A 3 egészséges, 3 átlagos és 3 egészségtelen szintet. Az alap személyiségtípusuk egész jelenlegi életükben változatlan marad és belső mozgatórugóik ugyanazok maradnak, azonban ezeknek kifejezési módjait folyamatosan váltogatják attól függően, hogy éppen nyugalmi vagy stresszes állapotba kerülnek. Az itt látható jellemzések az adott típusok átlagos, hétköznapi szinteken lévő kifejeződési formáit írják le, de ezek valamelyikében kétségtelenül magukra fognak ismerni.

 

Útmutató a teszt kitöltéséhez

 

Az alábbi két állításcsoportból válasszák ki azt az 1-1 bekezdést, amelyik életünk legnagyobb részében az önökre jellemző magatartást tükrözi. Hallgassanak a megérzéseikre, azt a bekezdést válasszák amelyiknél azonnal magukénak érzik a lényeget. Az első és a második állításcsoportból is 1-1 betűt válasszanak ki és azokat jegyezzék meg. A teszt elvégzése után kb. 70%-os bizonyossággal megállapíthatják az Enneagram szerinti személyiségtípusukat. Ezután végezzék el az egyértelműsítő tesztet az adott típusnak megfelelően.

 

Első csoport

 

„A” 

Mindig alapvetően független típus voltam. Előfordul, hogy azt érzem mások tempója csak lelassít engem. Magam választom ki a céljaimat, fontosnak tartom azokat és törekszem is az elérésükre. Számomra fontosak az eredmények, azt akarom, hogy amit teszek annak hatása legyen. Nehezen tűröm ha mások akarnak irányítani, ilyenkor ha szükséges megmutatom mennyire kemény játékos vagyok.

 

„B”

Mindig csendes, visszahúzódó típus voltam, társaságban is ritkán hívom fel magamra a figyelmet. Szokatlan számomra az agresszív önérvényesítés. A kezdeményezés, az irányítás és versengés is távol áll tőlem. Az életemben adódó izgalmak jelentős része csak a képzeletemben zajlik. Ez a birodalom viszont tökéletes, nyugodt és békés.

 

„C”

Mindig felelősségteljes voltam, számomra a kötelesség az első. Fontos, hogy azt nyújtsam az embereknek amit elvárnak tőlem és fontos, hogy tudják rám számíthatnak. Sokszor érzem azt, hogy túlságosan sokat dolgozom és elhanyagolom önmagamat, de számomra fontosabb egy közösségen belüli megbecsülés mint az egyéni szórakozás.

 

Második csoport

 

„X”

Többnyire pozitív módon szemlélem a világot és mindig találok valamit amiért lelkesedni lehet. Szeretek együtt lenni másokkal, jó érzés megosztani velük saját pozitív közérzetemet. Ha rosszul is érzem magam akkor is megpróbálom azt elrejteni. Néha túl sokáig halogatom a negatív érzelmek feldolgozását.

 

„Y”

Olyan ember vagyok akiben erős érzelmeket keltenek a dolgok, akár negatívak, akár pozitívak. Ezen érzelmeimet rendszerint ki is fejezem. Az emberek számára éppen ezért nyilvánvaló, hogy mit gondolok róluk. Kizárt, hogy mások mondják meg nekem miként érezzem magamat.

 

„Z”

Általában hidegvérű és logikus vagyok. Inkább a problémák megoldására törekszem, mintsem az érzelmeim hátráltassanak. Mások szerint túlságosan higgadt és szenvtelen vagyok még akkor is ha engem kritizálnak. Hatékony vagyok és leginkább egyedül szeretek dolgozni.

 

Teszt kiértékelése

 

A+X    Enneagram típus : 7 – A sokoldalú

A+Y    Enneagram típus : 8 – A vezető

A+Z    Enneagram típus : 3 – A sikeres

B+X    Enneagram típus : 9 – A megnyugtató

B+Y    Enneagram típus : 4 – A művész

B+Z    Enneagram típus : 5 – A szakértő

C+X    Enneagram típus : 2 – A segítő

C+Y    Enneagram típus : 6 – A kötelességtudó

C+Z    Enneagram típus : 1 – A perfekcionista

 

Az egyértelműsítő teszt kitöltésekor pontozzák a felsorolt állításokat aszerint, hogy mennyire tartják őket igaznak önmagukra nézve. Fontos, hogy teljesen őszinték legyenek saját magukkal!



 

1 = egyáltalán 

2 = ritkán jellemző

3 = részben igaz

4 = általában igaz

5 = nagyon jellemző

 

Számolják össze a 20 állításra adott válaszunk pontszámát. A maximálisan elérhető pontszám 100. Amennyiben az elért pontszámuk 80 fölött van, úgy szinte bizonyosak lehetnek benne, hogy sikerült jól beazonosítani az Enneagram szerinti személyiségtípusunkat.

 

Enneagram 1

1 Mindig igyekszem magas színvonalat tartani, szervezetten, igényesen dolgozni.

2 Nagy erőfeszítéssel törekszem a hibáim kijavítására.

3 Gyakran kritizálom mások teljesítményét.

4 Utálom elvesztegetni az időmet ,gyakran érzem ,hogy az idő sürget, pedig nekem még olyan sok mindent kell tennem.

5 Nehezemre esik lazítani és „bohóckodni”.

6 Szinte kényszerítve érzem rá magamat, hogy becsületes legyek.

7 Néha puritán vonásokat érzek magamban.

8 Úgy érzem tökéletesnek kell lennem, hogy az emberek szeressenek és elfogadjanak.

9 Előfordul, hogy kevesebbnek érzem magam a többieknél.

10 A legtöbben komoly és megfontolt embernek tartanak.

11 Eltökélt szándékom, hogy mindig a lelkiismeretem szavát kövessem, kerül amibe kerül.

12 Számomra érthetetlen hogyan képesek az emberek ennyire laza normák szerint élni.

13 Másoknál jóval szervezettebb és igényesebb vagyok.

14 Úgy érzem küldetésem van az életben.

15 Gyakran elfojtom a haragomat.

16 Sokszor nehezedett már rám komoly felelősség és ki tudja mi történt volna ha megfutamodom.

17 Gondolkodásmódomat a racionális logika jellemzi.

18 Gyakran bénítólag hat rám, hogy mások mennyire tisztességtelenek.

19 Sokat foglalkoztat a személyemet és másokat ért kritika.

20 Nagyon megindít ha valaki a rá nehezedő nyomás ellenére is képes a kegyességre.

 

Enneagram 2

1 Úgy érzem sokan rászorulnak a segítségemre és a nagylelkűségemre.

2 Minimálisak a szükségleteim.

3 Az érzelmi momentumok fontosak számomra.

4 Számomra természetes dolog barátságosnak lenni.

5 Ha meglátok egy kóbor állatot az utcán rögtön haza akarom vinni.

6 Félek attól, hogyha elutasítom a segítséget mások elutasítják a szeretetüket.

7 Büszke vagyok az erényeimre.

8 Igyekszem megnyerni azokat az embereket akiknek közömbösnek tűnök.

9 Úgy érzem megérdemlem, hogy valakinek az életében én legyek az első, hiszen annyi mindent tettem érte.

10 Az anyagi és egészségügyi helyzetem is többször megsínylette már, hogy mások szükségleteit a magamé elé helyeztem.

11 Nyíltan ki tudom fejezni mások iránti érzéseimet.

12 Különösen nagy öröm számomra ha vendégül láthatom a barátaimat és a családomat.

13 Úgy érzem helytelen saját szükségletekkel rendelkezni, csak a másik ember számít.

14 Szükségem van rá, hogy fontos legyek mások életében.

15 Nagyon büszke vagyok a másoknak tett szolgálataimra.

16 Rendszerint dícsérni szoktam másokat.

17 Néha úgy érzem a többi ember elfelejti értékelni amit értük tettem.

18 Szinte kényszerítve érzem magamat, hogy másokon segítsek, még akkor is ha ők elutasítják.

19 Szeretem megérinteni, átölelni az embereket.

20 Szabadidőmet is gyakran mások megsegítésére fordítom.


 

Enneagram 3

1 Magabiztos, megnyerő, ambíciózus embernek tartom magamat.

2 Fontosnak tartom a társadalmi pozíciót és a rólam kialakult képet.

3 Folyamatosan összehasonlítom magamat másokkal.

4 Az emberek sosem jönnének rá, hogy mit érzek valójában.

5 Úgy érzem sok teljesítményt kell felmutatnom, hogy az emberek észrevegyenek.

6 Hajlamos vagyok a tolakodó rámenősségre.

7 Ahhoz, hogy sikeresek legyünk olykor kompromisszumot kell kötnünk saját erkölcsi normáinkkal.

8 Az értékemet a sikereim határozzák meg. Fontos, hogy mások sikeresnek tartsanak.

9  Szakértelem jellemez a hazudozásban is.

10 Szeretem a munkám előrehaladását kimutatásokban és más külsőségekben is látni.

11 Mások irigyelnek azért, hogy milyen sokat teljesítek.

12 Könnyen hozok döntéseket.

13 Inkább szeretek arra gondolni amit jól csináltam, mint azzal foglalkozni amit elhibáztam.

14 Jobban szeretek én elindítani dolgokat, mintsem más munkáját folytatni.

15 Jól tudok terveket népszerűsíteni.

16 Szerintem fontosak a látszatok, igyekszem a legjobb színben feltüntetni magamat.

17 Néha muszáj a könnyebb utat választanom ,hogy elérjem a céljaimat.

18 Én akarok a legjobb lenni abban amit csinálok.

19 Mindig van valamilyen célom. Szükségem van az eredményekre.

20 Annyira azonosítani tudom magamat a munkámmal ,hogy sokszor elfelejtem ki is vagyok én.



 

Enneagram 4

1 Senki nincs aki olyan mélyen érezne mint én, éppen ezért senki sem érthet meg engem.

2 Próbálok könnyednek és természetesnek látszani, de valójában fogalmam sincs milyen az.

3 Jók a megérzéseim, de kétséges, hogy merek e azok szerint cselekedni. 

4 Szeretek szép és minőségi munkát végezni.

5 Nagyon szeretem a filmeket és a színházat. Gyakran képzelem magamat a főszereplő helyébe.

6 Fontos számomra a jó ízlés és a jó modor.

7 Hajlamos vagyok rá, hogy sokat foglalkozzam a szenvedés, az elválás és a halál gondolatával.

8 Kényelmetlen számomra vezetőnek és követőnek lenni is. Én a saját utamat járom.

9 Fontos számomra, hogy megtaláljam önmagam. Több szerepet eljátszottam már az életemben éppen emiatt.

10 Azt akarom, hogy amit teszek az csak rám jellemző legyen. Különbözni akarok másoktól.

11 Imádom felidézni a múltat. Régen minden jobb volt.

12 Mások szerint túl drámaian fogom fel a dolgokat.

13 A művészetek és a művészi kifejezésmód nagyon fontos a számomra, ezen keresztül tudom kifejezni az érzéseimet.

14 Érzékeny, romantikus, befelé forduló, bátortalan ember vagyok.

15 Gyakran hirtelen változik a hangulatom. Magasságok és mélységek között hánykolódom.

16 Olyan vagyok mint a királykisasszony a vártoronyban, aki a megmentőjére vár.

17 Hajlamos vagyok hosszan dagonyázni negatív érzelmeimben.

18 Ha félreértenek visszahúzódom és duzzogni kezdek.

19 Ha a dolgok túl nehézzé válnak összeomlok. Hajlamos vagyok eljátszani az öngyilkosság gondolatával.

20 Imádom az irodalmat, szeretek otthon egyedül olvasgatni és ábrándozni.



 

Enneagram 5

1 Úgy érzem tudás nélkül semmi vagyok.

2 Ha egyedül dolgozhatok bármilyen problémára megtalálom a megoldást.

3 Szerintem az emberek többsége megdöbbentően tudatlan.

4 Hajlamos vagyok egészen új módon látni a dolgokat és komplex elméleteket kidolgozni.

5 Jobban szeretek kapni mint adni.

6 Az érzelmeimet megtartom magamnak.

7 Mindent összegyűjtök amire szükségem lehet. Szeretek spórolni.

8 Nehezemre esik egy könnyed társalgásban ügyesen részt venni. Lebénulok ha zavarba hoznak.

9 Szeretek szintetizálni és különféle gondolkodásmódokat összevetni.

10 Rengeteg időt töltök azzal, hogy tökéletesítsem azt amin éppen dolgozom.

11 Szeretek egyedül lenni, magányos típus vagyok.

12 Kellemetlen és kényelmetlen ha nekem kell kezdeményeznem.

13 Problémáimat gondolkodással igyekszem megoldani. Az elmém nagyon felpörgetett.

14 Hajlamos vagyok a fukarságra az idővel, a pénzzel és bármivel kapcsolatban.

15 A többi ember őrültnek tartana ha tudnák miken szoktam gondolkozni.

16 Bizonyos területeken szakértőnek tartom magamat, de sokszor a háttérből figyelek.

17 Nagyon bosszant ha a szolgálataimért nincs ellenszolgáltatás.

18 Nehezemre esik kérni ha valamire szükségem van.

19 Gondolatban gyakran nevezem magamat ostobának.

20 Nehéz számomra a jogaimat hangoztatni.



 

Enneagram 6

1 A csoportomhoz való lojalitás nagyon fontos számomra. Elkötelezett tag tudok lenni bármilyen csoportban, csapatban.

2 Nehezemre esik ellentmondani a feletteseimnek.

3 Minden döntés előtt jól informálódom, hogy biztos lehessek benne jól döntök.

4 Hosszú időre van szükségem ahhoz, hogy valamilyen elhatározásra jussak.

5 Szívesen kilépnék a rendszerből, hogy a saját utamat járhassam, de félek.

6 Gyanakvó vagyok mások szándékait illetően.

7 Tudok keményen és kitartóan dolgozni ha a feletteseim (szüleim, tanáraim) ezt kívánják tőlem.

8 A tekintély egyszerre ébreszt bennem vonzalmat és bizonytalanságot.

9 Ritkán mutatom ki valódi érzelmeimet, sokszor megjátszom magamat.

10 A féltékenység komoly problematika számomra.

11 Kerülöm a nagy és fontos döntések meghozatalát.

12 Az érzéseim helyett inkább az eszemre hallgatok.

13 Egy csoporthoz tartozni megnyugtató biztonságot jelent számomra.

14 Másokat úgy értékelek, hogy fenyegetést jelentenek e számomra vagy sem.

15 Gyakran képzelem magamat valamilyen hős szerepébe.

16 Szeretek felkészülni mindenféle vészhelyzetre, szeretek biztonságban lenni.

17 Gyakran eltűnődöm elég bátor vagyok e megtenni amit érzésem szerint meg kellene.

18 Hajlamos vagyok a hűtlenségre, olykor több kapcsolatot is fenntartok párhuzamosan.

19 Biztonságosabbnak érzem ha azt teszem amit mondanak, mintha a saját fejem után mennék.

20 Hajlamos vagyok elhinni azt amit egy általam tisztelt ember állít. Vannak dolgok amiken gondolkodjanak inkább mások.



 

Enneagram 7

1 Kíváncsi és kalandvágyó ember vagyok. A barátaim közül általában én próbálom ki először az új és izgalmas dolgokat.

2 Önbecsülésemet sok kellemes élménnyel növelem. Olyan emberek társaságát keresem akik szórakoztatónak találnak engem.

3 Könnyen elterelődik a figyelmem és sokszor túlságosan szétszórt vagyok.

4 Ha igazán akarok valamit megtalálom a módját hogyan szerezzem meg.

5 Az agyam állandóan pörög, néha úgy érzem 10 különböző dolgon gondolkozom egyszerre.

6 Természetemnél fogva álmodozó vagyok, tele nagy tervekkel ,lehetőségekkel és ötletekkel, amiket azonban ritkán valósítok meg.

7 Az életemet a nekem tetsző szabályok szerint élem.

8 Szeretek történeteket mesélni. Gyakran mondják ,hogy én vagyok az összejövetelek lelke.

9 Legtöbbször igyekszem elkerülni a „nehéz kérdéseket”.

10 Mottóm : sokat, sokszor, sokáig és jó gyorsan.

11 Szeretem ha mások boldognak látnak, akkor is ha valójában sírok belül.

12 Kerülöm az unalmas semmittevést. Mindig legyen valamilyen izgalmas program.

13 Hajlamos vagyok több pénzt költeni mint kellene.

14 Félek, hogy szélhámosnak tartanak az emberek, ezt elkerülendő arra csábítom őket, hogy velem együtt szórakozzanak.

15 Rendszerint mindenben a jót látom, kerülöm az élet negatív oldalát.

16 Szeretem magamat úgy látni, mint egy játékos gyermeket akit minden érdekel.

17 Gyorsan tanulok, mintha már egyszer mindent tudtam volna.

18 Hajlamos vagyok elkerülni a kellemetlen dolgokat még akkor is, ha az azokkal való szembenézés segítené a kiteljesedésemet.

19 Mindig valamilyen elveszített melegség után vágyakozom.

20 Izgulok, hogy valamiből kevés lesz. Még többet akarok. A bőség zavara számomra ismeretlen fogalom.



 

Enneagram 8

1 Erős akaratú, magabiztos ember vagyok. Kerülöm a gyengeséget, sosem hátrálok meg.

2 Kevéssé érdekel mit gondolnak rólam mások. A játékszabályokról én döntök.

3 Könnyen rátapintok mások gyenge pontjára és ott támadok rájuk ha provokálnak.

4 Könnyen hangot adok elégedetlenségemnek. Rendkívül önálló vagyok.

5 Igazságot kell szolgáltatnom a világban és ennek módjáról én döntök.

6 Egyenesen és egyértelműen megmondom, hogy mit akarok.

7 Szeretem a politikai és vallási jellegű témákat.

8 Bátran szembeszállok másokkal, mert úgyis ők húzzák a rövidebbet. 

9 Tudom hogyan kell megcsinálni a lehetetlent.

10 Kifejezetten dühít ha rendreutasítanak.

11 Megvédem azokat az embereket akik az én hatalmam alatt állnak.

12 Kényelmetlen számomra úgy hagyni a dolgokat ahogy éppen vannak. Úgy érzem az a sorsom, hogy változásokat idézzek elő.

13 Jó problémamegoldó, intelligens embernek tartom magamat.

14 Nehezen fogadom el és mutatom meg szelíd, gyengéd oldalamat. Kevés embert engedek közel magamhoz.

15 A kényelmesnél erősebben hajtok másokat, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el. 

16 Szeretem körbevenni magamat intelligens, erős emberekkel. Elvárom, hogy velem egy szintre kerüljenek.

17 Kulcskérdés számomra : a hatalom szeretete vagy a szeretet hatalma.

18 Természetes, hogy az életemet is feláldoznám az „igaz ügy” szolgálatában.

19 Szerintem az emberek saját maguknak csinálják a problémáikat. 

20 Dilemma számomra, hogy inkább féljenek tőlem vagy inkább szeressenek.



 

Enneagram 9

1 Szerintem kevés olyan dolog van az életben amiért érdemes kiborulni.

2 Csaknem mindig békés és nyugodt vagyok.

3 Általában sodródom az árral ahelyett, hogy új dolgokat találnék ki.

4 Félek, ha kiállnék önmagamért akkor az emberek elutasítanának.

5 Elég könnyű nekem örömet szerezni és többnyire beérem azzal amim van.

6 Hajlamos vagyok látszólagos munkával elfoglalni magamat.

7 Spórolok az erőforrásaimmal, a legkisebb energiát igénylő megoldásokat keresem.

8 Pártatlan bíró tudok lenni, hiszen az egyik fél éppen olyan jó mint a másik.

9 Jelentéktelennek igyekszem feltüntetni a dolgokat, hogy másokat megnyugtassak.

10 Néha azt érzem mások észre sem vesznek.

11 Általában inkább egyetértek az emberekkel minthogy vitatkozzam.

12 El kell fogadni azt amit az élettől kapunk, mást úgysem tehetünk.

13 Sok időt töltök a természetben. És ha ezt egyedül teszem úgy is jó nekem.

14 Beérem azzal, hogy a háttérben dolgozzak.

15 Nagyon támogató módon viselkedem másokkal.

16 Válsághelyzetekben is nyugodt tudok maradni.

17 Semmi sem olyan sürgős, hogy azonnal meg kelljen oldani.

18 Szeretem a nyugalmat, ezért sokszor a többi embertől elkülönülten élek.

19 Néha elgondolkodom képes vagyok e felismerni a különbséget a jó és a rossz dolgok között.

20 Általában halkan és visszafogottan beszélek. A kiabálást másoknak találták ki.