Enneagram 9

Enneagram 9

 

A Megnyugtató

 

Amit mindenképpen el akar kerülni : Konfliktus

Az Egó védekező mechanizmusa : Az önámítás
 


A Kilencesek belső késztetése a konfliktusok kerülése. Amikor problémák merülnek fel azokat úgy oldják meg, hogy lekicsinylik azokat. Ahogy ők látják, az életben alig vannak jelentősebb események. Valójában a szeretet hiányával próbálnak meg megbirkózni, amikor azt mondják semmi sem fontos az életben.

Tagadják személyes értékeiket és azt is, hogy ők esetleg fontos személyek lennének.
Hanghordozásuk tipikusan egyhangú, nyomaték nélküli. Megjelenésükből is hiányozhatnak a színek. Általában lusták, bár szeretnének elevenebbé válni, de ehhez másoknak kell bevonni őket a tevékenységekbe. Nagyon kevés érzékük van ahhoz, hogy megkülönböztessék a lényegest a lényegtelentől, éppen ezért sokszor olyasmiket is megcsinálnak aminek semmi értéke vagy haszna.

Kerülik a nagyobb változásokat, ahogy általában kerülik az emberek társaságát is, hiszen ők elégedettek megszokott környezetükkel. Őket vinni kell szórakozni, mert maguktól szinte sosem indulnak el.

Gyakran elodázzák a dolgokat, minden ráér és várhat.

Az idő számukra gyorsan elszalad és sokszor csodálkoznak, hogy vajon mire is ment el. Puszta jelenlétük is képes megfékezni mások indulatait, így könnyen segíthetnek másoknak lecsillapodni. Nagyra értékelik a békét és a harmóniát. Mindig rendelkezésre állnak mások bajainak meghallgatására. Ahhoz segítik hozzá az embereket, hogy problémáikat igyekezzenek más perspektívákból megfigyelni. Rá bírják venni az embereket,
hogy konfliktusok helyett leüljenek és úgy tárgyalják meg nézeteltéréseiket.

Ritkán botránkoztatja meg őket valami, szerintük a béke elérhető.


 
Példák


Carl Gustav Jung – Svájci pszichológus


„ Az ember képtelen azáltal megvilágosodni, hogy a fény alakjait képzeli maga elé, ez csak úgy lehetséges, hogy tudatosítja a sötétséget.”


Audrey Hapburn Brit-Holland színésznő


„Az egyedüllétnek gyakran érzem szükségét. Egész jól érezném magam, ha szombat estétől hétfő reggelig otthon lehetnék egyedül. Így tudok igazán feltöltődni.”