Bevezető

Bevezető

Szeretettel Üdvözöllek Kedves Érdeklődő!
 
Az Igazság fénye nevű honlap azért jött létre, hogy segítséget nyújtson és kiutat mutasson bármely ember számára, aki valamilyen őt ért trauma hatására, számára tudattalan módon is, de az Igazság keresésének útjára lépett. Igen, mindig valamilyen sokk hatására kezdenek el válaszokat keresni.
Ahhoz viszont, hogy kielégítő válaszokat kaphassanak, először a megfelelő kérdéseket kell megfogalmazniuk.

Az első kérdés általában így hangzik : Miért történik ez velem? 

De a legfontosabb kérdés mégis az : 
Ki vagyok én, hogy ez történik velem?


Az Igazság fénye nevű honlap arra a rendkívül fontos ismeretre hívja fel a figyelmet amivel elkerülhetetlenül szembe fognak nézni az életünk során.

Ez az ismeret, az önismeret.

A lelki fejlődésnél feltétlenül figyelembe kell venni, hogy az emberek különbözőek.
Vágyódásaik egyetemesek ugyan, de azoknak kifejeződési módja valójában attól a szűrőtől függ, amelyen keresztül az életet szemlélik. 

Engem mindig is az önismeret és ezáltal mások megismerése vonzott. Tudni akartam miért viselkednek az emberek máshogyan, miközben mégis sok mindenben hasonlítanak. 

Az „Igazság Fénye” azoknak ajánlott, akik teljes testi-lelki-tudati átalakulásra képeseknek érzik magukat. Akik a lehető legmagasabb energia - és tudatszinten akarják élni az életüket, továbbá azoknak, akik úgy érzik, hogy kilátástalan élethelyzetben vannak, vagy bármilyen betegségben szenvednek. Annak érdekében, hogy teljes mértékben megérthessük egy személy helyzetét, filozófiám szerint a következő tényezőket együtt kell figyelembe venni :


1. Enneagram szerinti személyiségtípus
2. Kronobiológiai Pszichogenetikai energetika
3. Karmaasztrológiai minőségek

 

Magamról röviden annyit mondanék el, hogy az Enneagram szerinti 8-as személyiségtípushoz tartozom. Ez a legritkábban előforduló típus. 

Hosszú évek kemény önismereti munkájával pedig sikerült felfejlődnöm a számomra elérhető

egészséges és tudatos létezés szintjére.
 

A honlapon megjelenő információk teljes összefüggésben állnak, így ajánlott minden menüpont végigolvasása.

 

Perlaki Zsaklin